A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!
Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket
a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság
2023. I. félévi előadásaira.
A félév során esedékes négy felolvasóülés pontos helyét, idejét és témáját, alább közöljük.
FONTOS TUDNIVALÓK:
- Ebben a félévben rendezvényeinket, felolvasóüléseinket, nem kizárólag a Nemzeti Múzeum épületében tartjuk, hanem más intézményekben/helyszíneken is! Tehát kérjük szépen a Kedves Érdeklődőket, hogy figyelmesen olvassák el, pontosan hol lesz az általuk megtekinteni kívánt előadás!
- Tekintettel a koronavírus-helyzet változékonyságára, kérünk minden Kedves Érdeklődőt, hogy győződjön meg a Társaság honlapján (jelen, folyamatosan frissülő meghívó-oldal újbóli megnyitásával) arról, hogy az általa megtekinteni kívánt előadás valóban meg lesz-e tartva, és ha igen, milyen feltételek mellett látogatható!
- Kérjük szépen előadásaink Résztvevőit, hogy a hatályos járványügyi intézkedéseket legyenek kedvesek mindenkor betartani!
- Rendezvényeinken kép- és hangfelvétel készül.
- A 2023-as év Társaságunk jubileumi éve is, mert idén ünnepeljük megalakulásunk 140. és újjászerveződésünk kezdetének 40. évfordulóját. Ez alkalomból ünnepi konferenciát rendezünk majd, mely ősszel esedékes.
Részletes program:
2023. január 26. Csütörtök (17:00)
Mortuáriumok a lőcsei idősebb Szent Jakab Plébániatemplomban (basilica minor)
Előadó: dr. Pandula Attila (MHGT, elnök)
Az ülést vezeti: Gyenes László (MHGT, titkár)
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.)
Az előadó „A lőcsei idősebb Szent Jakab Plébániatemplom heraldikai és funerológiai emlékei” kutatási programjának eredményeit ismerteti, ami a „Rímskokatolícka cirkev farnost’ Levoča” engedélyével és támogatásával folyik.
Lőcse város első okleveles említése 1249-ből ismert. A plébániatemplom építésének legkorábbi szakasza a XIII. századra vezethető vissza. A templom kiépítése több szakaszban, a XIV–XV. században történt. Egy rövidebb időszakban az evangélikus egyház használta. A templom ma is létező belső berendezése a XV. század legvége és a XVIII. század legeleje között keletkezett.
Az általános gyakorlatnak is megfelelően, a helyi társadalmi elitnek központi temetkezési helye, sajátos „mauzóleuma” is. Így például időről időre Szepes vármegye főispánjai, azok rokonsága (például a Thurzó család) temetkezett ide, de itt helyezték örök nyugalomra a szepesi vár kapitányait, továbbá Lőcse város vezetőit, azok családtagjait is.
A templomban relatíve nagy számban láthatók ma is a XV–XVIII. század között keletkezett síremlékek, így például tumba részletek, epitáfiumok, halotti emléktáblák, halotti címeres emléktáblák, stb..
Mindezek sajátos csoportját alkotják a mortuáriumok (epitáfiumcímerek). Ezekből 6 maradt korunkra, amelyek elemzését az előadó elvégezte:
- Pernel Kristóf de Schachen (†1530),
a szepesi vár kapitánya volt; - Reichenburg Vilmos (†1538),
a környéken állomásozó német landsknecht csapatok kapitánya; - bethlenfalvi gróf, szabad báró Thurzó (III.) Kristóf (†1614),
Szepes és Sáros vármegye főispánja, Sempte, Galgóc, Bajmóc, Temetvény, Richnó ura; - bethlenfalvi gróf, szabad báró Thruzó (III.) Szaniszló (†1622),
Magyarország nádora, országbírája; - Friedrich Pobsta de Sittau (†1649),
igen előkelő helyi patrícius család leszármazottja (1646 és 1647 között a város szenátora volt); - Amman Jeremiás (†1659),
kiemelkedő lőcsei patrícius család képviselője, városi szenátor stb..
2023. február 23. Csütörtök (17:00)
A magyarországi nemzetségek címerhasználatának főbb tendenciái a középkorban
Előadó: dr. Körmendi Tamás [ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék, tanszékvezető, egyetemi docens; Nemzetközi Heraldikai Akadémia (Académie Internationale d’Héraldique), rendes tag]
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (MHGT, elnök)
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.)
A nemzetségi címerek magyar jellegzetességnek tekinthetők: a középkori Nyugaton családi és egyéni címerek a jellemzőek a társadalmi elit szimbólumhasználatában. A középkor végéig tartó évszázadokat a Magyar Királyságban általában a korábbi társadalmi struktúrák felbomlása és a hatalmas arisztokrata klánok felbomlása időszakának tekintik: egyes ágaik megszilárdították saját politikai, gazdasági és társadalmi pozíciókat, míg ugyanazon genus más ágai teljesen elvesztették befolyásukat.
Referátumomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen viselkedési minták mutathatóak ki a hazai nemzetségi címerhasználatban és főleg a címerek módosításaiban: miért tapasztalható, hogy egyes rokonságok körömszakadtáig ragaszkodtak a közös nemzetségi címerhez, a nemzetség mint jogi és vagyonközösség megszűnte utáni évszázadokban is, míg mások esetében viszont az mutatható ki, hogy az előkelőbb ágak igyekeztek őket szegény rokonaiktól is megkülönböztető, új címereket választani – a szegényebb ágak pedig sokszor természetesen másolták előkelő rokonaik új címereit is.
2023. március 30. Csütörtök (17:00)
A nagylucsei Dóczy család a 16–17. században
Előadó: dr. Gyulai Éva (Miskolci Egyetem, tanszékvezető, egyetemi docens)
Az ülést vezeti: dr. Jánokiné dr. Újváry Zsuzsanna (MHGT, alelnök)
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.)
A nagylucsei Dóczy család anyagi és társadalmi presztízsét Nagylucsei Orbán (†1492) királyi kincstartó (előbb győri, majd 1486-tól haláláig egri püspök) alapozta meg, akinek unokaöccse és gyámfia, Nagylucsei Dóczy Ferenc (1478–1526?) az első, aki a középkor végén felveszi a Körösök vidékén birtokos középkori eredetű család, a zádorlaki, majd szegi (szegvári) Dóczy család nevét. Anyja, Nagylucsei Benedek (†1478), majd iktári Bethlen Domokos szörényi bán, erdélyi alvajda (†1479) özvegye ugyanis harmadszorra zádorlaki (szegi) Dóczy Imre (†1493) felesége lett.
Nagylucsei Dóczy Ferenc fiai, László (†1549), Miklós (1518 k.–1573 k.) és (I.) Gábor (1520 k.–1577/1578) közül a két utóbbi udvari szolgálatával, illetve a Nagylucsei Orbántól örökölt várakkal és birtokokkal (Revistye, Zólyomlipcse) a 16. századi főúri elitbe emelkedik a 16. század közepén, egyébként mindketten az evangélikus vallást terjesztik birtokaikon. Dóczy (I.) Gábor a bedeghi Nyáry családba nősül, miután elveszi Szárkándy (Zarkandy) Pál (1515 k.–†1562/1563) egykori egri prefektus (katonai karrierje kezdetén a Nyáryak familiárisa) özvegyét, Nyáry Krisztinát (1545 k.–1601?), Nyáry Lőrinc (†1559) – szolnoki kapitány,honti főispán, Berencs és Korlátkő ura, koronaőr, a konstantinápolyi Héttorony börtönét is megjárt hős – leányát.
Nyáry Krisztina a revistyei (Revište, SK) vár alatti, ma is álló zsarnócai (Žarnovica, SK) kastélyban neveli férjével, nagylucsei Dóczy (I.) Gáborral első és második házasságából származó gyermekeit. Innen adja férjhez 1579-ben Szárkándy Borbálát (1560 k.–1595 k.) az illavai vár és uradalom evangélikus vallású urához, a horvát származású giletinci Ostrosith Andráshoz (1550–?), Ostrosith János trencséni főispán fiához. Nővérét, Szárkándy (Zarkandy) Annát (1558 k.–1604), nagybátyja, Nyáry István – honti főispán, a Nyitra megyei Berencs (ma: Branč, SK) várának ura – barátjához, az Erdélyből bujdosni kényszerült kornyáti Bekes Gáspárhoz (1520–1579) adják férjhez 1577 első felében. A házaspár Báthory István király jóvoltából Lengyelországban az udvari és nemesi elit tagja lesz.
{Forrás: Štátny Archív v Banskej Bystrici [Besztercebányai Állami Levéltár, Besztercebánya (Banska Bystrica, SK)] – FMBB (Besztercebánya város levéltára, 1020/1255–1922). (Digitális felvétel.)}
Szárkándy Anna féltestvére, Dóczy Zsuzsanna (1565–1596), aki 1582-ben tartja menyegzőjét a zsarnócai kastélyban Thököly Sebestyénnel (1540 k.–1607), a késmárki vár úrnőjeként 32 éves koráig 12 gyermeknek ad életet, és így a Thököly-dinasztia ősanyja lesz. Testvéröccse, Dóczy (II.) Gábor (1568–1596) az 1580-as években apród lesz a lengyel királyi udvarban, minden bizonnyal nagynénje, Szárkándy Anna támogatásával, akinek második férje, a katolikus Wesselényi Ferenc (1540–1594) ugyancsak udvari méltóság és lengyelországi birtokos. A Wesselényiekhez kerülnek Bekes Gáspár egykori lengyelországi birtokai is; így a Krakkóhoz közeli gdówi uradalom még a 17. század végén is Szárkándy Anna örökösei tulajdonában van.
Érdekes, hogy mivel Nyáry Krisztina egyik unokája, a korán elhunyt Szárkándy Borbála lánya: Ostrosith Judit, az evangélikus Petrőczy/Petróczy Pál (†1639) felesége lesz, rokona a költőnő Petrőczy Kata Szidóniának (1662–1708), aki unokája volt Szárkándy Borbála sógorának: Petrőczy Miklósnak. Ugyanakkor Petrőczy Kata Szidónia anyja, Thököly Erzsébet grófnő (†1662) révén is kapcsolódott a Dóczy–Nyáry családhoz, hiszen anyja Thököly Istvánnak (1623–1670) – Dóczy Zsuzsanna és Thököly Sebestyén unokájának – a lánya volt. A költőnő egyébként ifjúkorában a Wesselényiek gdówi birtokán bujdosott.
A 17. században, a Magyar Királyságban, a családból a legnagyobb karriert az evangélikus Dóczy (I.) Gábor és Nyáry Krisztina másik fia, a katolikus vallásra áttért Dóczy András „zsarnócai báró” (1570 k.–1620) futja be, aki karrierje kezdetén Habsburg Miksa főherceg udvarában szolgál, egy osztrák nemes özvegyet vesz feleségül, Alsó-Ausztriában birtokot és indigenátust szerez. Majd a 17. század elejétől barsi főispánként már a Magyar Királyságban építi tovább karrierjét; királyi tanácsos, pohárnokmester, majd 1610-től szatmári és tiszántúli főkapitány lesz. A mindvégig királyhű arisztokrata életét Bethlen Gábor börtönében végzi. Gyermeke Paczoth Judittal kötött második házasságából sem származott.
Dóczy András unokatestvére, Dóczy Miklós báró lánya: Fruzsina, a kora újkor egyik leghatalmasabb családjának tagja lesz, amikor férjhez megy Homonnai Drugeth (II.) Györgyhöz (†1592). Dóczy Fruzsina, első férje halála után, Christian von Teuffenbach felső-magyarországi főkapitány (†1598) felesége lesz, majd harmadik házasságával bekerül a lengyel arisztokráciába, amikor férjhez megy a nála jóval fiatalabb Jan Stefan Mniszech (Mniszek) sanoki sztarosztához (1580–1602), Jerzy Mniszech (1548–1613) sandomiri vajda fiához. Rövid házasságuk gyermektelen marad.
2023. április 25. Kedd (16:00)
A Benke-család történetének kérdései
Előadó: Benke Tamás (MHGT, pénztárnok).
Az ülést vezeti: br. Gudenus János József (genealógus, az MTCSE alapítója, az MHGT r. tagja).
Helyszín: Szent Margit Gimnázium, Apor Vilmos terem (1114. Budapest, Villányi út 5-7.).
A kertkapu mögötti lépcsősoron feljutva, jobbra kell fordulni, majd a jobb épületszárny oldalában lévő lépcsőn lehet bejutni az Apor Vilmos teremhez (melynek ajtaja a bejárattal szemben, a földszinten van).
FIGYELEM! Az évfordulóra való tekintettel, az előadásra rendhagyó időpontban (keddi napon) kerül sor!
2023. április 25-én lesz 500. évfordulója, hogy II. Lajos király, a Benke-család tardoskeddi kúriájára vonatkozó kiváltságlevelet (exemptionalist) kiadta.
Az évforduló napján kerül sor Benke Tamás előadására, melyben 2004.IX.10-e óta folytatott családkutató munkájáról, annak eredményeiről, érdekesebb kutatói tapasztalatairól, valamint a munka során felmerült főbb kérdésekről ad számot.
Előadó munkája a történelmi Magyarország területén élt, „Benke” vezetéknevű családok, mindenekelőtt a tardoskeddi Benke-család történetének feltárására irányul. Ezzel foglalkozik előadásában is, mely négy szakaszra oszlik.
Az előadás első negyedében, bemutatja személyes indíttatását, kutatói megközelítését (céljait, kérdésfeltevéseit, módszereit); majd röviden ismerteti a történelmi Magyarországon előforduló Benke-családokat. Részletesebben bemutatja a kutatása fő tárgyát képező tardoskeddi Benke-család újkori (1523 utáni) leszármazását, az egyes ágak elkülönülését, hivatkozva a nemzedékrend felállításához felhasznált legfontosabb okirati bizonyítékokra.
Röviden megemlékezik a család újkori történetének kiemelkedőbb alakjairól, különös tekintettel Benke Miklós nyitrai alkapitányra (hivatali ideje: 1680–1682.). Kitér a különféle Benke-családok által használt címerekre, valamint a címeresleveleikre is.
Az előadás második részében, előadó ismerteti a számára legizgalmasabb, legtöbb elfoglaltsággal járó kutatási területet: a középkorban élt Benkékre vonatkozó adatokat és elképzeléseit. Bemutatja a benkefalvi Benkefi (ill. a XV. század elejétől benkefalvi Benke nevet viselt) család eredetét, és XIII–XV. századi történetét, a rendelkezésre álló és általa rendszerbe állított kútfőkön keresztül.
Ennek részeként, benkefalvi Benke Péter, Krassó vármegyei alispán és harami várnagy rövid életrajzát, pályaképét is igyekszik felvázolni (a reá nézvést talált, 1398–1421. közötti adatokból). A régóta ismert források összekapcsolása és újraértékelése mentén, bemutatja azt a lehetséges folyamatot, és társadalmi közeget, mely a XV. század közepétől, a korábban szolid középnemesi színvonalon élt, benkefalvi Benke család elszegényedéséhez, korábbi birtokairól való elvándorlásához (vagy akár kihalásához) vezethetett. Foglalkozik a Benkefiak lehetséges „őseredetével”, és későbbi (igen homályos) sorsával is, saját családtörténeti koncepciójának tükrében.
Az előadás harmadik részében, esettanulmány jelleggel, a család egyik, Vácról elszármazott, kalandos történetű ágáról emlékezik meg; bemutatva ezáltal egy (a többihez képest) szélsőségesen nagy földrajzi mobilitással rendelkező leszármazási vonal sikeres „felgöngyölítését”; megemlékezve egyúttal a tardoskeddi Benke-családnak Püspökvác mezőváros XVIII. századi történetében betöltött, igen jelentékeny szerepéről.
Az előadás negyedik, záró részében, előadó egy számára ellenszenves, társadalmi, anyagi és erkölcsi romlást hozó korszaknak, a XIX–XX. századfordulónak, családi vetületét vázolja fel, az ekkor élt fontosabb, társadalmilag kiemelkedőbb családtagok közül, három személynek a kiragadott példáján. Tardoskeddi Benke Gyula (bankigazgató, országgyűlési képviselő), tardoskeddi Benke Béla (altábornagy) és farkasdi Benke Gyula (állatorvos, gazdasági akadémiai tanár) életét, profilját, a kutatás befejezetlenségét érzékeltető, tudatos homályossággal vázolja; rámutatva arra a folyamatra, mely minden jóra való törekvés ellenére, történeti értékek bemocskolódását, ősi előjogok elpusztulását, a történeti egész Magyarország felbomlását, a magyarság lelki egységének és ellenálló-képességének megroppanását, a polgári korszak vagyont és érvényesülést hajhászó törtetésének fájdalmas koncepciótlanságát és értelmetlenségét hozta magával és hozta felszínre.
Összegzésként előadó áttekinti a kérdéseknek azt a logikai struktúráját, „útvesztőjét”, mely a további kutatás irányait, jellegét, önmagába zárt végtelenségét, is megmutatja, magában hordozza. (A sok-sok megválaszolatlan kérdés, voltaképpen ugyanolyan képe, tükre, eredménye, egy családkutatásnak, mint a fellelt „biztos” ismeretek, adatok.)
Záró gondolatként családkutatásának személyes hozadékát; valamint a kilenc (XIII–XXI.) évszázadot átfogó „kutatási ív” tanulságai nyomán kirajzolódó jövőképet mutatja be.
(Az ünnepi alkalomból az előadó néhány rövid zeneműve is hallható lesz, digitális felvételről.)
2023. május 25. Csütörtök (17:00)
A trianoni békediktátum hatása a zászlóinkon
Előadó: Bíró Aurél (Budapest Főváros Levéltára, főlevéltáros)
Az ülést vezeti: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (MHGT, főtitkár)
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.)
Nyolc, 1921–2000 között készült, Budapesten őrzött Szűz Mária-ábrázolású zászlón kerül bemutatásra a Trianonban megcsonkított Magyarországra való emlékezés. Az egyleti, iskolai, országos, templomi zászlókon nemcsak az egyre erősödő szakrális, hanem a magyar vonásokat is kidomborították.
2023. június 29. Csütörtök (17:00)
Héderfájai és Makfalvi Barabássy család történelmi monográfiája – a dokumentumok és a családi levelesláda anyagának tükrében
Előadó: dr. Barabássy Sándor (MHGT, MTCSE, Bp.)
Az ülést vezeti: dr. Török Róbert (MHGT, titkár)
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.)
Az előadó a 2022-ben megjelent családtörténeti monográfiájában foglaltakat ismerteti. A könyvet a Heraldika Könyvkiadó jelentette meg NKA támogatással. A kötet valójában két könyvet rejt magában: egy családtörténetet és egy családi levéltár feldolgozott, regesztázott (kivonatolt) leveleit, a csodával határos módon részlegesen megmenekült Barabássy Családi Levelesláda anyagát.
A könyv megírásának legfontosabb indítéka a kutatás, búvárkodás volt a több évszázados eredeti dokumentumokban, illetve a különböző történelmi, családtörténeti, művészettörténeti munkák, tanulmányok információinak felhasználása a Barabássy Családra vonatkozóan. A felhasznált dokumentumok legfontosabb forráshelyei a Marosvásárhelyi Teleki Téka, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár; illetve a Román Nemzeti Levéltár Kolozsvár, Beszterce, Szeben, Brassó, Kovászna megyei levéltáraiban lévő, magyar nemesi családoktól összegyűjtött, digitalizált középkori oklevelek.
A Barabássy Család azon erdélyi történelmi családok közé tartozik, amelyeknek az Isteni Gondviselés kegyelméből a gazdagság, tudás, egészség, szaporaság mellett, az idők folyamán jutott bőven a „sors bona”-ból, a jó szerencséből is.
A család történelmi monográfiája 1323-tól a jelenig 25 generációt ölel fel.
