Meghívó az „Együtt a kutatókért!” című BFL–MACSE–MHGT konferenciára (2023. június 8.)

A konferencia meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk T. Tagtársainkat és minden Kedves Érdeklődőt, a Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Családtöténet-kutató Egyesület, valamint a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság

„Együtt a kutatókért!”

a kutatás támogatása források és gyakorlati példák bemutatásával

című közös konferenciájára, mely 2023. június 8-án, Csütörtökön, 09:30-kor kezdődik, a Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi Albert termében (1139. Budapest, Teve utca 3–5.).

A konferencia célja a családtörténeti kutatás támogatása, források és gyakorlati példák bemutatásával.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konferencia látogatása ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni a MACSE honlapján, a következő linken lehet: https://macse.hu/signum/belepes.php

(Akik még nem használták ezt a regisztrációs felületet, azoknak előzetesen be kell állítaniuk a bejelentkezéshez szükséges jelszót!
Ehhez, a fenti link megnyitását követően, alul, a „–> Regisztrálás” feliratra kell kattintani! A jelszó létrehozása után, már be lehet lépni, a fenti linkkel, a konferencia-regisztrációs felületre!)

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.

A konferencia programja:

09:30 Regisztráció

10:00 Köszöntő
Beszédet mond dr. Kenyeres István úr, a BFL főigazgatója.


10:10–11:30 I. SZEKCIÓ

Levezető elnök: dr. Haraszti Viktor (főigazgató-helyettes, BFL).

dr. Pandula Attila (elnök, MHGT): Az MHGT bemutatása. (10 perc)

Ari Ilona (elnök, MACSE): Egyesület a családtörténeti kutatások szolgálatában. (10 perc)

dr. Rácz György (főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes, MNL): Ük-ük-ükapám a honfoglalás korában. Meddig tudom visszavezetni a családom történetét? (20 perc)

Kárpáti Attila István (levéltáros, BFL): Budapest Főváros Levéltára telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási gyűjteménye. (20 perc)

Kérdések, hozzászólások. (20 perc)


11:30–11:50 Kávészünet. (Kávé, ásványvíz, pogácsa.)


11:50–13:20 II. SZEKCIÓ

Levezető elnök: Hunyady László (alapító elnök, MACSE).

Kónya Zsuzsanna (titkár, MACSE): Értékes információk a MACSE honlapján. (20–25 perc)

dr. habil. Körmendi Tamás (tanszékvezető, ELTE Történelem Segédtudományai Tanszék): Mire jó a heraldika? (20 perc)

Szabó Dorottya (családtörténet-kutató, levéltáros): Anyakönyvek a világhálón. (20–25 perc)

Kérdések, hozzászólások. (20 perc)


13:20–14:00 Ebédszünet. (Szendvics, édes-sós sütemény, ásványvíz, kávé.)


14:00–16:00 III. SZEKCIÓ

Levezető elnök: dr. Kollega Tarsoly István (történész, a Tarsoly Kiadó alapítója).

dr. Kollega Tarsoly István: s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk – Kivándorlók nyomában. (20 perc)

Ogoljuk-Berzsenyi Anett (főtitkár, MHGT) és Marosi Eszter (mb. főosztályvezető, főmuzeológus, Iparművészeti Múzeum): Források a családfák száraz adatai mögött lévő történet kibontakoztatásához. Mi található a múzeumokban, könyvtárakban? (2×20 perc)

„Vadházasság” Pesten – válás Budán. Egy budai orvos mozaikcsaládja a 19–20. században.
dr. Nagy Sándor (főlevéltáros, főosztályvezető-helyettes, BFL) könyvének bemutatója.
A beszélgetést vezeti dr. Hermann István (tudományos főigazgató-helyettes, BFL). (20 perc)

Kérdések hozzászólások (20 perc); a konferencia zárása.